Barázdák

Reggel kivittek minket a szigetrol longtail boattal, ahonnan a szokasos egyoras varakozas es vizumintezes utan minivannel tovabbmentunk a hatarhoz, ahol a masik oldalon szinten kb 2 orat kellett varakoznunk, amig visszaadtak az utleveleinket es kitalaltak, hogy ki-ki melyik busszal menjen tovabb rendeltetesi helyenek megfeleloen. (Itt hozzatennem, elve azzal a lehetoseggel, h Zsuzs posztjaihoz hozzaszolhatok, hiszen en teszem fel oket :), hogy az utlevelunk kiosztasanal a laoszi ur igen nagy gondban volt, hiszen kishazank Passportjan nincs feltuntetve angolul SEMMI. A Peto sem egy keresztnev, ugyhogy csak forgatta forgatta, mikor megkegyelmeztem neki es mondtam, hogy a mienk, mi vagyunk a fura magyarok :) Mondta, hogy eleteben nem latott meg ilyet (napi min 50 embert szallitgat at a hataron oda vissza, de ugy tunik nem sok magyart :) ).
A szokasos taktikaval eltunk, hogy amig en feladom a nagyhatikat, Imola foglal helyet a buszban, mert mar megtapasztaltuk, hogy ezeknel, ha valaki haromszoros aron vesz jegyet valahova, meg nem jelenti azt, hogy ulohelye is lesz.
Kozben osszefutottunk itt is a nemetekkel, akikkel Luang Prabangban osztozkodtunk a tuk tuk-on a vizeseshez menet. En jol elbeszelgettem a sraccal kb egy oran keresztul, o mondta a magaet nemetul, en meg a magamet angolul. Eleg fura beszelgetotarsaknak nezhettunk ki kivulrol. Miutan kiderult, hogy az a busz, amiben Imola foglalt 2 egymas melletti helyet, nem a mienk, atmentunk egy minivanhez, ami allitolag elvitt vagy el kellett volna vigyen bennunket Kratie-ba. Szerencsesnek mondhattuk magunkat, mert volt ulohelyunk, ha nem is nagy, nem is kenyelmes, mert utastarsaink fele sajnos nem mondhatta el ugyanezt magarol. Oket siman beultettek kettot egy helyre. En mar itt felhuztam magam, hogy hogy van pofajuk, de ez meg semmi...
Egy oranyi utazas utan ugyanis a minivan szepen megallt, mindenkit leszallitottak, hogy szalljunk at a masik oldalon varakozo buszra, ami megegyezett ugyanazzal, amiben Imola a hataron helyet foglalt, csakhogy immar nem volt benne hely. Gondoltak, minek farasszak magukat azzal, hogy kulonbusszal elvisznek minket, ha a masikban is van hely. A penzt mar lenyultak, utanukmenni ugysem tudunk, oruljunk, hogy egyaltalan megerkezunk.
Igy tortent, hogy az ulessorok kozott a foldon ulve a mocsokban utaztunk 4 oran keresztul Kratie-ba, mikozben fulladoztunk a kivulrol bearamlo ut poratol, furodtunk az izzadsagban, az izzadsagra ratapadt a por es a mocsok, a hatsomat alulrol egette a motor es rettenetesen nyomta a kemeny padlo.
Hihetetlenul kikeltem magambol. Ez volt az elso alkalom, hogy majdnem agyverzest kaptam mergemben, de sajnos nem az utolso, mert volt a kesobbiekben ennel rosszabb utunk is.
A legelkeseritobb az egeszben a tehetetlenseg erzese es a kiszolgaltatottsag. Otthon le lehet orditani a fejuket, meg lehet oket verni, panaszt tenni vagy akar feljelenteni a rendorsegen; itt nem, mert csak mosolyognak vissza az ember pofajaba. Ha nem tehetnek meg, valoszinuleg, nem tennek, de sajnos megtehetik.
En tiszta szivembol kivanok minden rosszat Laosz es Kambodzsa lakossaganak, Imola szeretne visszajonni onkenteskedni :)