Kanchunaburi utan, gondoltuk, atbuszozunk egy napra Ayutthaya-ba, mert azt a tippet kaptuk, hogy ott szep romtemplomok vannak, nincs is messze es iranyban van eszaknak Chiang Mai fele, de ahogy a busz kikopott minket a varos palyaudvaran, ami egyben a thaifoldi helyi piacok reme is lehetne, ha azota nem lattunk volna mar rosszabbat is, kozos megegyezessel egy perc alatt arra a dontesre jutottunk, hogy megyunk is tovabb ugyanezzel a lendulettel Chiang Mai-ba az ejszakai busszal.
Az utikonyv szerint a tavolsagi buszallomas innen kb 5 km-re helyezkedett el valamilyen iranyban. Tapasztalt utazok leven mar felismertuk, hogy az az ar, amit a tuk tuk-os mondott, hatalmas lehuzas, igy a helyi jarat mellett dontottunk. A problema ezzel viszont csupan annyi, hogy "helyi jarat" itt nem letezik, hanem helyette van rengetek busz, kisebb-nagyobb-kozepes, kiiras, hogy hova megy, felismerheto nyelven egyiken se. A leszallas pedig ugy mukodik, hogy a buszvezeto es a kaller valamilyen telepatikus uton-modon minden egyes utasrol tudja, hogy az hol akar leszallni, es ott is rakja le.
Szoval megszolitottam talalomra egy buszsofort, az eliranyitott minket egy piaci kofahoz, aki tudott 3 szot angolul, azaz megertette abbol, hogy "Chiang Mai", hogy mit akarunk. Ez felszallitott minket egy "eletembenilyenszakadtbusztmegnemlattamtelihelyiiskolasokkalsemmikulfoldi" negy kereken gurulo konzervdobozra, ami annak rendje s modja szerint el is indult ki tudja hova, siman tartva a 20 km per orat az autopalyan, a feluljaro kivetelevel, ahol azt hittuk tolni kell, de nem kellett, igy repeszthettunk tovabb a leallosavban. Ennyire meg soha nem ereztem, hogy az alkalmatossag, amin utazom, mindjart szetesik alattam. Neha meg-megallt, hogy leeresszen utasokat, bar siman egyszeruen csak lelephettek volna menet kozben.
Mi meg csak ultunk elkepedve, ketsegbeesve, Imola egy, en ket fejjel kimagasodva az utazokozonsegbol, azon morfondirozva, hogy most ebbol a szituaciobol hogy kaszalodunk ki:
Imola probalja elmagyarazni a 14 eves jegyszedo lanynak a papagajhangjan hangosan rikacsolvan es az utikonyvet lengetven, hogy: "We go Chiang Mai! We get off. Where? Bus to Chiang Mai!" En meg sullyedek elfele, mert nem mintha mar nem lettunk volna igy is eleg kinos helyzetben.
A jegyszedolany erre nem reagal, de elkezd aktivan konzultalni az elottunk ulo iskolas lannyal, aztan eltunik egy idore, ujra visszajon bajcsevereszni, mi elkepedve mutogatunk immar hangtalanul es inkabb csak magunknak az utikonyvre. Oszinten szolva mi azt hittuk, hogy ok minket kutyaba se veve maganbeszelgetest folytatnak, de mint utolag kiderult a jegyszedolany a masik segitseget kerte, mert egy budos szot nem ertett angolul, a masik is csak egyet, azt is csak elmutogatni.
Mindez olymodon derult ki, hogy a busz egyszer csak megall az autopalya kozepen, mi dobbenten nezunk egymasra, aztan nezunk az utazokozonsegre, az utazokozonseg bamul rank, kezdunk ketsegbeesni, erre a "tolmacs" lany kimutat az ablakon egy tavoli bode fele. A kovetkezo kep, hogy allunk az autopalya szelen a semmi es a szemethegyek kozepen teljes harci utazofelszerelesben. De ott voltunk! Tolunk 50 meterre, csak egy szennyvizcsatorna valasztott el minket az allamastol.
