Beérve Londonba az első utam a bátyám munkahelyéhez vezetett és meglepetten tapasztaltam, hogy mennyi mindenre emlékszem a városból. Végül is csak itt éltem fél évet valamikor réges régen.
Sajnos nem a Caminós hátizsákkal érkeztem - mivel az nem az enyém volt és a tulajdonosa nem tett házassági ajánlatot, úgyhogy esélyem sem volt rá, hogy sajátomnak tudhassam (najó felkínálta megvételre, de drágállottam) - így a 16 kilót kb. 150-nek éreztem, szóval egy kényelmesnek tűnő utcasarkon letáboroztam, mert tudtam, hogy Ede késni fog. Lehet, ha kitettem volna a sapimat, az ott töltött 1 óra alatt egész jó kis összeget kereshettem volna, de inkább csak olvasgattam....5 percet...10 percet...fél órát végül 1 órát. Aztán jött Ede és indultunk Camdenbe.
Szóval jelenleg 2 sarokkal lakom arrébb Amy egykori házától, ahonnan lenyúlták az utcanévtáblát, mert tele volt szeretünk Amy, erre lakik Amy meg hasonló feliratokkal és jól eladták az ebay-en :)
Mivel nincs fényképezőm egyelőre, próbálom leírni úgy a házat, hogy el tudjátok képzelni. Szóval van egy kapu (ki gondolta volna) és egy kis kert paddal, lugassal, hamutartóval és nárciszokkal. A házajtó kicsit olyan hobbitfalvás, csúcsos, picike. A ház egyébként egy kocsiszín volt. A főutcán volt az "urak" háza és itt laktak a földszinten a pacik, az emeleten meg a kocsis és családja. Most a földszinten van egy előszoba, egy WC/mosókonyha/fotólabor, egy nappali nagy ablakkal és a konyha. Lépcsőn lehet felmenni az emeletre, ahol van 2 szoba meg egy fürdő. Szóval az egész olyan, mint egy kertes ház. A nappaliban (vagyis ahol a pacik aludtak régen) van egy matracom és azon alukálok. Vagyis alukáltam tegnapig. De ez összefügg azzal, hogy először nem Ede német lakótársáét ismertem meg, hanem Matildát. Aki a konyha szekrény alatt lakik...vagyis Matildákat, akik többen vannak. Egerek. Cukik, vagyis cukik voltak tegnapig, amíg fel nem fedeztem, hogy a matracom környékén is laknak. Éppen nagy igyekezettel gépeltem a matracon fekve, mikor valami odaugrált hozzám, át a karomon és be a fotel alá. És persze ilyenkor mi az első női reakció? Igen, a sikítás:) Najó, nem olyan hatalmas, egetrengető, igazi női, fejhangon, csak pici kis sikkantás. Úgyhogy tegnap éjjel a kanapén aludtam, de mivel nem a legkényelmesebb, ma bepróbálkozom újra a matraccal. Éjjel remélem a Matildák is alszanak. Alszanak és kész. Nem ugrálnak körülöttem, mint Gulliver körül a törpék. Nem, és kész.
Lassan feküdnöm is kéne, mert holnap munka, de van akinek már megpendítettem eddigi legviccesebb/szomorúbb kalandomat, úgyhogy ezt még megírom. Szóval itt olyan az ajtó, hogy kívülről csak kulccsal nyitódik, viszont igen könnyen becsapódik. Ebből már sejthető, hogy mi történt. Első munkanapomon, egészen pontosan szerdán, szépen felkeltem, egyedül voltam itthon, főztem kicsit és gondoltam lassan felöltözöm és el sem fogok késni, jajdejó. Igen ám, de kivittem a recycle binbe (mert itt az is van, ez már NYUGAT :) ) egy kis szemetet, pizsibe, köntösbe, majd egy eső utáni kósza szellő szépen be is csapta az ajtót. Állok a kert közepén és pillogtatok és persze röhögök, hogy ezt nem hiszem el. Se telefon, se pénz, se normális ruha.
Az első reakciómon magam is meglepődtem - azt hiszem a Caminó néha túl is dolgozik bennem - kiálltam a kert közepére és elkezdtem átszellemülve mondani, hogy EDE, EDEEEEEE. Hátha meghallja. Persze, esélyes. Azt sem tudom London melyik részén dolgozik, de asszem nem a szomszédban....Elég hamar rájöttem, hogy ez nem a legjobb ötlet, úgyhogy megpróbáltam belökni az ajtót. Aminek eredményeként csak kékre zöldre vertem a vállamat és a térdemet a faajtón, amihez utólag is gratulálok magamnak. Aztán elképzeltem, hogy akkor elindulok pizsibe, papucsba és köntösbe dolgozni (talán odatalálok, cirka 40 perc gyalog) és megmondom, hogy nem tudok dolgozni, mert nem fekete munkaruhába érkeztem, majd megfordulok és hazajövök. Persze be már nem jutok a kertbe, mert a kertkapu is csak belülről nyílik...Hamar elvetettem ezt az ötletet, bár itt senki nem nézne hülyének, ha pizsibe flangálnék a városba, de azért nem ez volt az álmom arról milyen lesz az "első" napom a munkahelyen.
A következő ötletem az volt, hogy elmegyek egy rendőrségre és megkérem őket, hogy had írjak Edének emailt. De hol a rendőrség? És amúgy is, a kerten belül biztonságosabb, mint az utcán, úgyhogy ezt is elvetettem. Viszont eszembe jutott, hogy a landlady is itt lakik valahol, úgyhogy kitámasztottam a kaput és elindultam az utcán, hogy a mellettünk lévő házon/házakon kopogtatót keressek. Nem találtam...És akkor jött az ötlet, hogy 1 számot tudok kívülről, amit pánikhelyzetben sem felejtek el és ami ez esetben is célravezető lehet. Szóval kimentem az utcára és az első arra járónak elmondtam, hogy kizártam magam, megmutattam, hogy itt a kert, de a házba nem tudok bemenni és szeretnék telefonálni egyet. A fickó első szóra adta a telefonját, bár kissé meglepődött, hogy nemzetközi hívás lett (bocsi a számláért...). Bepötyögtem Niki számát, hogy hívja fel a szüleimet, hogy hívják fel Edét, hogy jöjjön haza és engedjen be, mert kizártam magam...Niki szerencsére felvette (ezúton is hála és köszönet érte) és elindult a forródrót. Ekkor kicsit megnyugodtam, mert még volt kb. 1 óra a munkakezdésig. És ekkor valahogy a kapufélfára vetődött a tekintetem és ott volt egy csengő, amin nem Edéék neve volt. Megnyomtam és láss csodát a kertben megjelent a landlady, lehozta a kulcsot és beengedett. Úgyhogy hívtam Edét, hogy mégse kell jönnie, felöltöztem és mintha mi sem történt volna megjelentem a munkahelyemen :) Azóta MINDIG nálam van a kulcs és nem gyakran viszem ki a szemetet:)
Hát így.
