Szóval az úgy volt, hogy 4 év távollét után újra London lett választott otthonom. Persze a kezdeti nehézségek megvoltak...De ezek nélkül nem is élet az élet.
London madártávlatból
Amúgy az indulás álomszerű volt. Másfél óra alvás után, Anyukám hozta a meleg kávét, felcuccoltunk és indulás a reptérre. A lépcsőházból kilépve pedig ott vártak a barátaim hajnali fél 5 kor, álmos szemekkel. Olyan cukik voltak. Teljesen meghatódtam. Még egyszer köszi érte, tényleg, hatalmas. Persze erős volt az érzés, hogy hülye vagyok én, hogy ezt hagyom itt???!!!! Az Apukám amúgy az utolsó otthon töltött hétvégén elvitt a Hősök, szentek, királyok kiállításra, de nem hatott meg annyira, hogy ne hagyjam el a Hazát...de a barátaim, nah ők igen, ők elgondolkodtattak...Nah ezt abba is hagyom...
A gépen, mint ismeretes sikerült ismerőssel utaznom, úgyhogy Kristóf a második Caminóm startjánál is jelen volt a cuki Rubik kockájával :)
Várakozásaimmal ellentétben közepes szívfájdalmat éreztem és hatalmas zokogás helyett csak pár könnycseppet ejtettem. Biztos érzem, hogy ez a jó irány...
Repülni még mindig imádok, csak a leszállás a nagy köd miatt váratott magára. Nem is Stanstedben szálltunk le, hanem Lutonban és pár órás késéssel, de azért sikeresen.
A buszosnénitől megkérdeztem, hogy kell-e jegyet vennem a vonatállomásig, vagy jó rá a vonatjegyem és láss csodát igen kedvesen Darling megszólítással azt mondta, hogy igen kell rá jegy. Nem volt bunkó, elégedetlen, csak simán kedves :) Úgyhogy igen, éreztem, hogy megérkeztem egy szép, új világba :)
Folyt. köv.
