Vientianeben ismet osszefutottunk a franciaval, aki a fozopartnerem volt Luang Prabangban es nyakunkba vettuk a varost, hogy megtalaljuk a turista irodak altal kinalt legjobb es legolcsobb lehetoseget a del fele valo tovabbutazashoz. Szamunkra a 4000 szigetre 14 oras buszt es csonakot tartalmazo ut tul egyszerunek es draganak bizonyult, ugyhogy rabeszeltem Zsuzst arra, h a helyi buszokat igenybe veve Savannakhetbe tegyunk egy kiterot.
Miert eppen Svannakhet? Meg a thaifoldi dzsungel turankon talalkoztunk amerikaiakkal, akik szerintem azt mondtak, hogy szamukra a legjobb hely Laosban Savannakhet volt...Szoval arrafele vettuk az iranyt. Persze feltunhetett volna, hogy a Pakseba indulo buszok tomve vannak turistakkal, mig mi kedves helyiekkel utazunk. De ok biztosan nem talalkoztak mindenttudo amerikai turistakkal, igy nem tudhatjak, hogy Savannakhet a 2. legnagyobb turista paradicsom Luang Prabang utan. Mert ugye Pepe is megmondta a Jancso filmekben, hogy vagy a vilag hulye vagy en vagyok hulye? Eddig ugy gondoltam, hogy a vilag. De, talan megsem...
A buszunk, azok kivul, hogy Zsuzzsal szimpla agynak is kicsinyke dupla agyon kellett aludnunk, egesz jo volt. (Igen, alvobusz, nem hatrahajthato ulesekkel, hanem rendes emeletes agyakkal :) ) Ugyan leszallaskor, amikor a buszon kapott felbontatlan, elgurult vizemet kerestem, nyakon rugott a folottem utazo laoszi lany, aki eppen akkor kaszalodott le es ugye miert is kene lenezni mielott lemasznal....Zsuzs probalt figyelmeztetni, de bevallasa szerint nem tul hangosan, nehogy lemaradjon a showrol. Fajt, de szerencsere nem ert nagyobb serules, ugyanugy, mint a chiangkongi buszuton, ahol a kedves turistatarsak felettek a csomagtartoba a 2Les vizuket, ami egy eles kanyarban a fejem mellett zuhant a foldre. Veszelyes ez az utazas, nah :)
Erkezes utan elindultunk szallast keresni. Bar mar ekkor megfordult a fejunkben, hogy Ayuthayyahoz hasonloan egybol tovabballunk. De nem. Helyette probaltuk ertelmezni a Lonely Planet tokhamis terkepet, sikertelenul. Talaltunk egy csodas szocreal kinai hotellel szemben egy reggel 6kor (meg vagy mar, eldonthetetlen) nyitva levo cuccot, ahol inkabb activitis, mint angol nyelven rendeltunk 2 kavet. Es kaptunk valami izlesesen talalt moslekot. (Kep a facebookon Savannakhet albumban). Feher hiperedes suritett tej (amit Zsuzs mar a 80as evekben is utalt) reteg, tajta ugyanannyi suru kavefeleseg. Hosiesen a felet megittam, Zsuzs ertheto modon nem kerte. Par guesthouse elkuldott minket, mert tele vannak (hulye amerikaiakkal vagy tenyleg, ugyan kikkel????), majd egy pocsolyaparton egy kedves oreg neni beinvitalt minket egy szallasra, ami nem volt tul bizalomgerlyeszto, ellenben hiperolcso. Ugyhogy kivettuk. Ledoltunk, majd elmentunk kajaldat keresni es tok veletlenul belefutottunk az eddigi legolcsobb es legjobb "etterembe". Eloetelkent, bar nem rendeltunk, de kaptunk levest, amit gyanakodva szagolgattunk. Kostolas utan viszont orommel konstataltuk, hogy ez bizony jofajta karalabeleves. Utana betoltuk a megszokott zoldseget rizzsel, majd hosszu tanakodas utan ugy dontottunk, hogy a draga falunezos biciklitura helyett masnap inkabb berelunk bicot es elindulunk a Mekong partjan, hatha talalunk valami beachet. Kene mar egy kis husito csobbanas a 36 fokban.
Kesobb betertunk netezni, ahol Zsuzs szorgosan begepelte a blogbejegyzeseit, en pedig megkaptam a vilag egyik legjobb hiret: 2 nappal ezelott megszuletett Kokenyesi Csenge, aki gyonyoru es igen szerencses, hogy Dorihoz es Mikihez pottyantotta le a golya :)
Visszaterve a szallasra eppen a blogelmaradasomat probaltam behozni es kormoltem a sztoriainkat, amikor Zsuzst hallom sikitani az udvaron:
- Gyere kiii, gyereeee ki, nezd meg mi van a kuszobon! Raleptem, raleptem! Fuuuuj!
Hat bizony ket egymashoz tapadt nagy budos varangy bujt meg a kuszobon. Mig Zsuzs sokkos allapotban ugralt az udvaron, en halaltmegveto batorsaggal a WC kefe segitsegevel arrebtessekeltem oket (es ime ismet beigazolodott az elmeletem, miszerint az elo allatt jobb, mint a halott, mert az utobbi nem megy el az utunkbol).
Reggel persze a bekas sokkhoz ujabb problema tarsult, ugyanis Zsuzs meg nem tanulta meg, hogy Azsiaban nem fogadja be a budi a budipapirt, ugyhogy ha az europai ember lanya beledobja, eldugul. Itt jegyeznem meg, hogy en ezt elso bangkoki estenken megtapasztaltam, el is haritottam a problemat, de nem akarjatok tudni pontosan hogyan...Persze a tulaj tuti nem tudta ki volt kettonk kozul, hiszen en bementem, elkoszontem, visszaadtam a kulcsot, mig Zsuzs mar a sarkon tul jart....
Savannakhetben eltoltott masodik napunkon igen kellemeset csalodtunk a varosban es arra is valaszt kaptunk miert is kellett itt leszallnunk a buszrol. Egy europainak kinezu kavezoban rendeltunk reggelit, tekintve, hogy meg a legvermesebb utazonak (mi nem igazan vagyunk azok) is szuksege van neha tajidegen, de az otthonra emlekezteto helyekre. A japan tulaj nagyon kedves volt, lefenykepezett minket (kep FBn), mint elso magyar vendegeit (az utlevelunkre is mindig racsodalkoznak, nem sok magyar jar errefele) es felajanlotta, hogy az esti buszunk indulasaig hagyjuk nala a hatizsakjainkat. Ugyhogy a tervezett biciklitura helyett nyakunkba vettuk a varost, vettunk ki penzt es valtottunk, mert azt olvastuk a szigeteken ez nehezkes lesz, a kambodzsai vizumhoz pedig dollarra volt szuksegunk.
Dolgunk vegezve visszamentunk a kavezoba es szoba elegyedtunk az ott ulo turistakkal, koztuk a sebesulttel (cripple one :) ), aki ugy gondolta, hogy tervet megvaltoztatva velunk tart az esti busszal Don Detre. Igy kezdodott csodas kozos utazasunk a holland Geerttel.
